Van úgy, hogy csak gyalogolok, és szinuszgörbékre
gondolok. A szinuszgörbe a tökéletes görbe, és tökéletesen szabályos,
sőt még szép is. Téli napforduló, tavaszi napéjegyenlőség, nyári
napforduló, őszi napéjegyenlőség - szinuszgörbék, pontosabban a
szinuszgörbék kitüntetett pontjai. Hajnalpír, fény, szürkület, sötétség;
reggel, dél, este, éjszaka; tavasz, nyár, ősz, tél -
szinuszgörbe-szakaszok. A nappalok és éjszakák egymáshoz viszonyulása is
egy szinuszgörbe mentén érintkezik, ha hosszúságokat egymás mellé
rendeljük. Ha egy pontot függesztenének a testemre gyaloglás közben, az
is „szinuszgörbeféleségeket” írna le. És a gerincem is - egy jó nagy
adag engedékenységgel - egy és egy negyed szinuszgörbe. Úgy vélem, hogy a
természetet a változás, az állandóságot pedig a szinuszgörbék írják le a
legjobban, pontosabban egy ideális természetét. Voltaképpen a
szinuszgörbe Arisztotelész elméletének tökéletes teste, időben vagy
térben kiterítve. Az év is egy szinuszgörbével írható le, még akkor is,
ha az nem teljesen szabályos, hiszen a természet nem tökéletes. És
ilyenkor, év végén minden nappal „egy tyúklépést” lépünk a szinuszgörbén
a negatív maximum felé. A szinuszgörbe valójában a kiszámíthatóságot,
egyszersmind a logikát jeleníti meg. Van ebben valami jó, hiszen jó
tudni, hogy télre tavasz jön, de az is igaz, hogy az őszre tél. Van
értelme ünnepelni is a leghosszabb éjszakán, hiszen attól kezdve a
sötétség már csak csökken, egészen a nyári napfordulóig. De az a nap nem
a karácsony.
Talán nem véletlen, hogy a
karácsony nem esik egybe a szinuszgörbével. Egy picit eltolódott, noha
sokan azt gondolják, hogy a Mithrász-kultusz napfordulós kultuszával
olvadt össze. Az ehhez értők úgy tudják, hogy Jézus szinte teljesen
bizonyosan nem december 25-én született, de azt nem tudni pontosan,
mikor, sőt annak az esélye, hogy ezt valaha megtudjuk, egyenlő a
nullával. A karácsonyt pedig a korai egyházban több időpontban is
ünnepelték. Végül, lehet, hogy a naptári rendszerek tökéletlensége miatt
csúszott el a téli napfordulóról. Mégis úgy gondolom, hogy ez éppen
szerencse, hiszen van egy logikán túli világ is, és talán azért
született Jézus máskor, hogy ezt a logikán/szinuszgörbén kívüli világot
jelenítse meg (még akkor is, ha megpróbálták oda belegyömöszölni). A
szeretet is a logikán kívüli világ része, hiszen a logikus az lenne, ami
egyébként gyakran és folyamatosan történik is, hogy az ember a
kényszereknek engedelmeskedjen. Ha netán a kényszereket sikerült
kizárnia a beláthatatlan volumenűre dagasztható vágyait próbálja
kielégíteni („a bűn kovásza”). Nos, a szeretet nem erről szól. Mégis: a
leírható és megfogható valóság nem értelmezhető az „első mozgató”
nélkül, ami gyaníthatóan a szeretet.
Úgy vélem, Isten nem véletlenül tanít bennünket
kétfajta szeretettel is a szeretetére. Létezik ugyebár az Érosz és a
Filosz. A keresztény/tyénségben általában az éroszt figyelmen kívül
hagyják, sőt lebecsülik. Pedig nem láttam, érezni meg még kevésbé
éreztem érosz nélküli lángoló szeretetet. Ez a szerelem. Úgy vélem, a
Biblia egyik legbölcsebb könyve - nem tévedés: legbölcsebbet írtam - az
Énekek éneke, mert nem az emberi okosság logikája, hanem az ember
feletti egyszerű bölcsesség nyilvánul meg benne. Az érosztól pezsdül fel
az ember vére, és ettől igazán vágy a vágy, és ettől erős a szeretet,
ettől van ereje az elhatározásnak. Ellenben az érosz általában nem
empatikus. Másrészt a filosz - a baráti szeretet - lehet megfontolt is,
sőt ebben az esetben a szeretet nem is annyira érzelem, mint amennyire
döntés. A barátság ritkábban válik lángoló érzelemmé, az érosz ritkán
válik megfontolttá és empatikussá. Ezért van az, hogy az isteni
szeretet, az Agapé olyan ritkán érhető el. Úgy vélem, az Agapé, ennek a
kettőnek az összessége és eredője így lehet egyszerre lángoló és
empatikus is, döntés, de elköteleződés és érzelem is. A hideg és empátia
nélküli érzés pedig a szeretet ellentéte. A közöny. A gyűlölet a
sértettség lángja, de mégis érzelem, a közöny viszont nem is érdekelt
abban, hogy érzékelje - furcsa ilyet mondani - a tárgyát. Egyvalamiben
azonban a szeretet hasonlít a közönyre, és ez ezért van, mert a
szeretetnek nincs köze még a beteljesüléshez sem. Nem szükséges a
kapcsolódás, ezért lehet a szeretet távoli is, és megnyilvánulás nélküli
is. Ezért a szeretet nemcsak a beteljesült szeretet lehet, hanem a
beteljesületlen is, és úgy is végtelen lehet, hogy közben mindennek,
amire hatással volt, már vége van. Igaz, a tisztelet, a barátság lehet
mély is, és minden tekintetben tökéletes, csakhogy általában ez már az
érett személyiség sajátja, ellenben a másik, az elemibb szeretet
megérintheti, és meg is érinti a fiatalokat, és mindenkit. Úgy gondolom,
nem véletlen, hogy Malakiás próféta is az ifjúság szeretetéről beszél,
és a többi próféta se csak az ifjúság bolondságairól.
Alapesetben tehát a szeretet érzés, egy szükség
érzése, és ebből nőhet ki minden más. Van azonban abban valami, ahogy a
pszichológiában gondolkodnak erről. Az ösztönök logikája, emberivé
öltöztetve, az adás és kapás érdeke sokszor és nagyobbrészt jó
magyarázat. Az ilyen rejtett érdekeken alapuló szeretet ugyan nem
tökéletes, de mégis jó, sőt a legtöbbször ez, és nem a teológia, és nem a
prédikációk, és nem a Biblia tanít meg igazából szeretni. Jobb esetben
segít abban, hogy világosabbak legyenek érzelmeink önmagunk számára is,
ha éppen nem történt az meg, hogy a vallásosságtól, vallástól,
egyház(ak)tól, a Bibliától már rég elidegenedtünk, az előtt, hogy
megismertük volna. Blaszfémiának tűnhet, hogy ezt mondom, de Jézus
alakját már annyiszor elkoptatták, amikor a nevét oly sokszor használták
(hiába vették?), hogy elsőre nem ugorhat be az embernek, hogy meg is
értse. Túl sok ábrázolás, és túl sok közhely rakódott rá. Nem ismerem
túlságosan - sőt még inkább elégségesen - a női lélek rejtelmeit, de
szerintem egy nő könnyebben érezhet olthatatlan szeretetet Jézus iránt.
Meg aztán az a hasonlatot is, hogy az egyház Jézus menyasszonya,
szerintem ezt is inkább egy nő érezheti át. Egyszóval a teológiai
zsargon nem találta el igazán, nem választott mindig jól a tekintetben,
hogy hogyan érdemes Jézusról beszélni. Ha csupán a szavaira figyelünk -
angol nyelvterületen egészen nagy hagyománya van az olyan
bibliakiadásoknak, amelyekben Jézus szavait piros betűkkel írják -,
akkor jól láthatjuk, hogy arra hív bennünket, hogy gondolkodjunk el a
lényegről, és ne csak a látszatra figyeljünk. Ezért olyan éles, amikor a
képmutatásról beszél. Mégis a legnagyobb gond Jézus szavaival az, hogy
olyan keveset olvassák, miközben olyan sokat idézik. Újabb nehezítő
körülmény, hogy csak bizonyos és kitüntetett napokon teszik ezt. Ezek az
erőltetett idézetek, nem segítenek abban, hogy el is jusson az üzenet -
az, amit valóban mondani akar -, sőt így elég kevés az esélye annak,
hogy rájöjjünk, mit is jelentenek a szavai, mondatai.
A karácsony tehát kétszeresen is elvétett lehet.
Egyrészt a dolgok logikája, annak a kényszere, hogy a bevételek
szinuszgörbéje elérje a csúcsot a kereskedelemben, messzire vihet
bennünket a lényegtől (éppen amikor ezt írom, éneklik a Ferrero Rocher
reklámjában angolul, hogy „csendes és szentséges éjt”, miközben az
énekes részéről az egész nem szól másról, mint hogy: „halljátok,
emberek, milyen jól éneklek”). Másrészt az, amiről azt hihetjük, hogy a
lényeg nem biztos, hogy az, hiszen lehetséges, hogy éppen valaki más
akar valami mást mondani, miközben azokat a bizonyos szavakat használja
nyomatékként. És persze az is zavaró, hogy jó néhány dolog megértéséhez
jókora jegyzetapparátusra lenne szükség, de ezek a jegyzetek általában -
ha vannak - elfogultak, és nem a lényegre, hanem a különböző
doktrínákra reflektálnak, pontosabban azokat próbálják érvényre
juttatni. Ezért látom úgy, hogy a tapasztalat fontosabb, mint
gondolnánk, és általában nem misztikus tapasztalásra kell gondolni,
hanem a legegyszerűbbre, a szeretet megtapasztalására. Nagy ajándék azt,
hogy ezt általában két oldalról is megtapasztalhatjuk. Szerethetnek
bennünket, és mi is szerethetünk. A leglényegesebb történés tehát az
értelmezőben történik, és sajnos ebben nem tud segíteni gyakran a
karácsony sem.
Inkább a valódi, emberi szeretet megtapasztalása
juttathat el bennünket az isteni szeretethez, ahhoz, aminek a
lehetőségét ünnepelhetjük karácsonykor, húsvétkor pedig a
beteljesülését. A szenvedélyes szeretet működhet úgy is, mint egy
szinuszgörbe - „meg kell szereznem a szeretett lényt”, de a csoda ott
történik, amikor az egész átfordul, és amikor a másik fontosabb tud
lenni, mint az, ami eredetileg megindított bennünket. Erről persze
olvashatunk is („Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért” Jn
15,13.), de a megtapasztalás válik igazán tudássá és meggyőződéssé. És
inkább ebből tanulható meg, a beteljesülést/kiteljesülést sem kereső
szeretet - „nem keresi a maga hasznát”. Azt mondják: az a szép, ami
érdek nélkül az, azt mondhatjuk tehát, hogy a tökéletes szeretet az, ami
érdek nélkül az. Mi lehet az érdekekkel számoló, és az érdek nélküli
tökéletes szeretet között? Minden, bármi. Az odaadás, az elfogadás, de a
megtagadás és hallgatás is. A felismerés származhat a kiteljesedésből,
de az elveszettségből is. Érezhető ez a kölcsönös érzelmek csúcsán, de a
szeretett lény hiányában is. A történés, a fordulat ismét a befogadóban
zajlik. És a valódi kérdés, az, hogy átfordul-e az önző szeretet
önzetlenbe. Nem akarom itt az önző szeretet elmarasztalni, az is fontos,
hiszen az indít cselekvésre, de vajon mi az, ami átfordítja. Jobb szó
híján ezt nevezik kegyelemnek, ami szintén kívül van a logika, és a
mérhetőség minőségein. Az önzetlen és együtt érző szeretet, számtalan
formát vehet fel. Lehet érzelmeket a végtelenbe fokozó, de lehet olyan
felismerés is, hogy el kell engednünk azt, akit szeretünk. Hozhat
szenvedést, de örömöt is - emberi sors válogatja, de az a lényeg, hogy
megtörténjen.
És akkor egyszer megérezhetjük „Terheinket roskadozva
hordozva”, ahogy „halkan átölelt az Isten”, és megtudhatjuk, hogy nem az
a kérdés, mit kaphatunk, mit vehetünk el, hanem az, amit adhatunk.
Persze ez az adás-kapás dolog is már el van koptatva, hiszen adott
esetben fontosabb lehet elfogadnunk valamit attól, aki adni akar, mint
adni valamit annak, akinek nincs rá szüksége. Ez az adok-kapok dolog
valójában csak azért ilyen elterjedt paradigma, mert a szinuszgörbés
világunkhoz valahogy ez passzol. Olyannyira így van ez, hogy a kegyelem
és a valódi szeretet megérzéséről nem is lehet teljesen hitelesen
beszélni. Bizonyára mindenki hallott már olyan lelkendezést, ami üresnek
tűnt, sőt gyanúsat is esetleg. Lehetnek jelei a kegyelem
megtapasztalásának, de mi soha nem lehetünk e jelek csalhatatlan
tolmácsai. Mi marad hát? A tapasztalat. Egy angol misztikus mondta:
Jézus akár ezerszer is megszülethetne kinn a jászolban, de semmit sem
érne, ha legalább egyszer nem születik meg a szívedben.
Írtam hát egy esszét, áldott karácsony gyanánt, hátha
segíthetek abban, hogy valakiben megszülessen, ha még esetleg nem
született volna meg. És abban a reményben is tettem ezt, hogy
összeegyeztethető a Szent Írás, és a tapasztalat, hiszen a kettő egymás
nélkül nem sokat használ, még akkor is, ha a szinuszgörbék világa
kevesebb az emberi világoktól, emez utóbbi sokkal gazdagabb és
változatosabb, hiszen a logikán és ésszerűségen kívül a sokszor nem
ésszerű szeretet is helyet kaphat benne. Vajon Jézusnak lesz helye ebben
a szinuszgörbés karácsonyban?
http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2007/12/24/main.php?l=b24.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése